Garancia

A Sony kivételes garanciális feltételei

A Sonynál az alap garanciális feltételeken felül, elérhetőek még az alábbi, kivételes garanciális feltételek is. Egyéb gyártó nem nyújt ilyen garanciális feltételeket, ezért is érdemes megfontolni, de amennyiben figyelmesen elolvassa, rá fog jönni, hogy ezekben a konstrukciókban csak Ön nyerhet, illetve kizárólag az Ön javát szolgálják, egy olyan biztonságérzetet nyújtva Önnek és családjának, melyet egyetlen másik üzletláncnál sem kap, a Sony pedig hihetetlenül jó feltételek mellett nyújtja ezeket a kivételes garanciális feltételeket, ezért igénybevételük, költői túlzással élve, kötelező. Nos, nézzük is meg, hogy miről van szó.

A kiterjesztett garancia

A Sony prémiumszolgáltatásai közé tartozik a kibővített garancia, mely egy valódi biztonságérzetet garantál, mivel a 1 éves jótállás mellé társíthatunk akár további 1-4 év extra garancia intervallumot. Így a Sony teljeskörű szervizszolgáltatása 5 évig is elérhető számunkra, ami azt takarja, hogy ezen idő alatt a mechanikai vagy elektronikus meghibásodás során mind az alkatrész, mind a szerviz munkadíját is tartalmazza egyaránt, illetve baleset esetén is ingyenes javítást biztosít, sőt, hosszabb javítási folyamat esetén a készülék tulajdonosának cserekészüléket is ad a Sony szerviz.

A másik, egyben talán a legvonzóbb és teljes mértékben egyedülálló garanciális ajánlata a Sonynak a „110% árgarancia”, mely a következőket jelenti:

Amennyiben a Sony termék megvásárlása időpontjában egy másik üzletláncnál, vagy egyéb értékesítő helyen, kedvezőbb áron tudná megvásárolni az adott Sony terméket, akkor a különbözet 110%-át a Sony levonja az eredeti árból! Hát nem hihetetlen?! Azaz a Sony garantálja, hogy ugyan azon feltételek mellett nem találjuk meg az adott terméket jobb áron sehol sem! Amennyiben mégis, akkor pedig még pénzt is kapunk!

Egy példával leírva, azoknak, akik nem hisznek a szemüknek: a Sony üzletében a mai napon pld. egy Sony KDL-40W605 tévét akciósan 169.900 Ft-os áron tudunk megvásárolni, de ha találunk egy olyan üzletláncot, boltot, ahol azonos feltételek mellett olcsóbban, mondjuk 159.990 forintért kapjuk meg ugyan ezt a modellt, akkor a Sony még lejjebb viszi az árát! Jelen példa esetében akkor ezt a tévét 110%-os ár garanciával, azaz 158.990 forintért vehetjük meg! Igen, a Sony ennyire biztos termékeiben és áraiban!

Ezek a kivételes, 110%-os árgarancia feltételek a mobiltelefonok és a PlayStation termékek kivételével minden Sony készülékre, termékre vonatkoznak.

Biztosítsa be nyugalmát igénybe véve a Sony garancia kivételes és egyedülálló feltételeit!